Sziasztok! :)
RainBow vagyok, 17 éves most már mondhatni, hogy végzős gimnazista. (most fejezem be a 3. évemet) Már egy ideje gondolkodom azon, hogy elindítsak-e egy blogot arról, amit szeretek csinálni, vagy inkább azokról, mert nem tudok egy téma mellett megmaradni. :) Régebb óta olvasok bizonyos blogokat, hazaikat vagy éppen külföldieket, és próbálok ihletet meríteni belőlük. Nos, remélem sikerül is és hasznos lesz ez a blog is számotokra. :) Igaz, még csak bontogatom a szárnyaimat, ismerkedem a blogspottal is, mert nem vagyok járatos még benne. De igyekszem. :) Szóval, hogy mit is várhattok ettől a blogtól? :)
Akkor lássuk:
• Grafikai dolgokat (ikonokat és ikon tutoriálokat, ikon alapokat és textúrákat)
• Fotóimat, amiket kirándulások alkalmával készítek (lehet, hogy nem művésziek, de próbálom fejleszteni magam, és nyitott vagyok az építő jellegű kritikákra :) )
• Sminkeket (amiket én készítek szabadidőmben, esetleg néhány vélemény egyes termékekkel kapcsolatban)
• Pár képet, ami engem is inspirál, vagy megnevettet
• És nem utolsó sorban egészségünkkel kapcsolatos cikkeket
Elég széles körben mozgok (akarok mozogni) majd, de remélem szépen és rendszerezve tudok nektek segítséget nyújtani, vagy éppen ti nekem! :)
Hamarosan megpróbálok egy bejegyzést is összehozni. :)
Köszönöm, hogy idekattintottál, további szép estét! :)
Hi sweetie! I love your blog!!!
VálaszTörlésI follow you! :D
If you want visit my blog too and follow me back!
Kisses from México city!
http://modacapitalblog.com
Thank you so much! :) I like your blog! You have a great style! :)
VálaszTörlésKisses from Hungary! :))
Jól hangzik, várom a postokat! (:
VálaszTörléswww.taylormakeup.blogspot.com
Igyekszem hozni őket, és remélem fognak tetszeni. :)
VálaszTörlés